Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Anilogue 2019 | Budapesti Metropolitan Egyetem

Anilogue 2019

Az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál idén 5 helyszínen 300 animációs rövidfilmet és 13 egész estés filmet kínál 2019. november 27. és december 1. között, a programok során a közönség az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait láthatja a világ minden tájáról. 

Ebben az évben először immár 3 kategóriában több mint 50 film került versenybe, köztük látható lesz több METU-s alkotás is az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben, a Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad majd helyet, amelyen szintén találkozhat a közönség hallgatóinkkal.

November 29-én az Animadoku III. válogatásban vetítik Hertelendi Amanda Bánom azt című, Animáció alapszakunkon készített diplomamunkáját.
November 30-án az Új magyar animáció blokkban látható Horesnyi Máté alapszakos diplomafilmje, a Jacques ámokfutása, az Animált éj keretében pedig Debreczeni Zsuzsanna mesterszakos diplomamunkája, a Vannak problémáim és Animáció mesterszakosunk, Csánki Zsófia Ágyálmok című alkotása.


Horesnyi Máté: Jacques ámokfutása, avagy mikor veszítjük el bizalmunkat önmagunkkal szemben? 

Máté Animáció alapszakunkon diplomázott, jelenleg mesterszakunk hallgatója. Diplomafilmjét immáron a sokadik díjjal jutalmazzák. A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó elismerést, a George Pal-díjat, a Kecskeméti Animációs filmfesztiválon a legjobb diákfilm díját, a 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a legjobb diákfilmnek járó Simó Sándor emlékdíjat vehette át. Mátéval Best of Diploma interjúnkban is olvashattok.


Debreczeni Zsuzsanna: Vannak problémáim

Zsuzsanna Animáció mesterszakunkon végzett, diplomafilmje szerepelt az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál WTF2019 programjában, a Kecskeméti Animációs filmfesztiválon is.


Csánki Zsófia: Ágyálmok

Zsófia 2018-ban diplomázott Animáció alapszakunkon, jelenleg Animáció mesterszakos hallgatónk. Danse Macabre című diplomafilmjét 2019 tavaszán beválogatták a European Film Festival of Lille versenyprogramjába, és szerepel a CortoDino Film Festival Dino De Laurentiis programjában. Vetítették a Primanima-n és a The International Film school Festival of Tetouan-on is.



Hertelendi Amanda: Bánom azt

Amanda Animáció alapszakunkon végzett 2014-ben, diplomafilmjéért különdíjat kapott a Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti FilmfesztiválonAzóta számtalan fesztiválon láthatta a közönség filmjét.


2019. 11. 27.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...