20 év 20 kép 20 történet - Bárkányi Judit, Művészeti projektmenedzser (Művészeti és Kreatívipari Kar)
Hogyan kerültél a METU-ra? Miért választottad munkahelyednek?
2009-ben kezdődött el a művészeti képzések indításának szervezése. Örömmel vállaltam, hogy Kepes András asszisztenseként ebben részt vegyek. Egy rövid ideig ketten gondoztuk a kialakulóban lévő művészeti képzéseket. Pár hónapra rá már a felkért szakvezetőkkel folytattuk a közös munkát.
Az első évben mindent is csináltam. :) Akkreditációs anyagokat írtunk Horváth Vikivel, átköltöztettük a BKF-re a Harsányi János Főiskoláról átvett 4 művészeti szakot, az átépített Rózsa utcai kampusz termeit, teakonyháit berendeztük, felszereltük. Életemben nem jártam olyan sokszor az IKEA-ba, mint abban az időszakban.
A 2010 -es szeptemberi indulást követően 8 szak működtetésével rengeteg feladat volt. Tanulmányi ügyeket, felvételiket készítettünk elő, szakos rendezvényeket szerveztünk, és az oktatóknak is segítségére voltunk Balázsi Andival és Tóth Tímeával.
Azután jöttek a művészeti projektekkel kapcsolatos munkák, amit kezdetben egyedül az oktatókkal vittem, később ez már csapatmunkává terebélyesedett, és ma már a kari művészeti projekteket munkatársammal, Csiszár Kingával ketten végezzük.
Mi az első emléked az egyetemmel kapcsolatban?
Tetszett, hogy egy családias hely volt akkoriban a BKF, egy kis létszámú, de nagyon lelkes csapattal. Jó volt, hogy minden munkavállaló ismerte egymást. A fent említett munkák során pedig tényleg mindenkit megismertem.
Mesélj egy meghatározó élményedről az egyetemmel kapcsolatban! Ez lehet a legkedvesebb, legviccesebb, legizgalmasabb vagy legfontosabb.
Itt ismertük meg egymást a férjemmel, amikor a Harsányi János Főiskoláról költöztettük a négy művészeti szakot. Nekem ez a legkedvesebb élményem.
Mit gondolsz, miben rejlik a METU sikere?
A hihetetlen fejlődési képességében. 10 év alatt a 23 szakjával a legnagyobb művészeti intézmény lett, és még nem álltunk le. :)
Hogyan látod a METU jövőjét 5-10 év múlva?
Magyarország meghatározó nemzetközi egyetemeként, egy nagy belvárosi, több épületet betöltő modern kampuszon, ahol az üzleti képzések mellett jelentős művészeti képzés lesz elérhető magyar és angol nyelven.
2021. 09. 24.Hírek
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak
A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak
A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián
A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján
Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …