Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Bauhaus100. Program a mának / Kortárs nézőpontok | Budapesti Metropolitan Egyetem

Bauhaus100. Program a mának / Kortárs nézőpontok

A nemzetközi Bauhaus-év megemlékező eseménysorozatához kapcsolódik a Ludwig Múzeum (LUMU) kiállítása 2019. április 10. - augusztus 25. között. Éppen száz esztendeje, 1919-ben kezdődött meg az oktatás és képzés a weimari Bauhausban Walter Gropius vezetésével. Az évfordulót szerte a világon nagyszabású kiállításokkal ünneplik. A METU Művészeti és Kreatívipari Kar hallgatói munkákkal, betonkockákkal és memóriakártyákkal vesz részt a LUMU kiállításán.

Az évfordulóra reagáló hallgatói munkák a Budapesti Metropolitan LAB keretén belül, a 2017/18-as tanévben készültek a Szilágyi Csilla által vezetett Betonpecsét és Varga Piroska irányításával zajló Bauhaus QR kódba kódolva című kurzusokon.  


 


A Betonpecsét projekt során a betonból és papírból felépülő installációban egy új sokszorosító grafikai eljárás kidolgozásán keresztül a diákok saját jeleiket, mintázataikat öntötték betonba, majd fordították át papírra. 

A Bauhaus QR kódba kódolva című kurzuson a hallgatók azt keresték, ma mit mond nekünk a Bauhaus. Budapesti modern építészeti helyszíneinek bejárása ihlette kártyalapok segítségével Bauhaus épületek művészeti jelentőségére, történeteire szeretnénk a hallgatók felhívni a figyelmet. A kártyajátékban a budapesti Bauhaus házak versenyeznek egymással, a régi mindenki által kedvelt autóskártya mintájára. Az épületekkel kapcsolatos bővebb információk eléréséhez szolgál a lapok hátulján található QR kód. Ennek segítségével okostelefonnal egyből az adott Bauhaus ház honlapon található profiljához jutunk. Weboldal: http://bauhausqr.blogspot.com/ - jelenleg fejlesztés alatt.

Projektvezetők: Szilágyi Csilla tárgyalkotó tervezőművész és Varga Piroska DLA építész

A Ludwig Múzeum honlapja és a kiállítás részletei itt elérhetők.
A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal és a Budapest100 civil városi ünneppel közös program. 

2019. 04. 01.

Hírek

KommunikációÜzlet
Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

protokollhircsempe

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Vi …

KommunikációÜzlet
Művészet
Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallgatók tervezési projektjeit, valamint egy építészet jövőjéről szóló filmet mutat be.

fugametcsemp

Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallga …

Művészet
Művészet
Az építészeti világítás csúcs eszközei és technológiái jelentek meg a METU x ERCO Meetup-ján

A METU belsőépítészeti Meetup-ján az ERCO, az építészeti világítás szakmai csúcs gyártója tartott gyakorlati bemutatót az építészeti piacon kimagasló eszközökkel, technológiákkal.

ercoutohir

Az építészeti világítás csúcs eszközei és technológiái jelentek meg a METU x ERCO Meetup-ján

A METU belsőépítészeti Meetup-ján az ERCO, az építészeti világítás szakmai csúcs …

Művészet
A jövő protokoll szakemberei versenyeznek májusban

Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll versenyt rendez a METUImmár tizenkettedik alkalommal rendezi meg nagyszabású Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll versenyét a Budapesti Metropolitan Egyetem...

veresenyfot

A jövő protokoll szakemberei versenyeznek májusban

Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra &eac …

Művészet
Íme, az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjasai!

Három kategóriában kerültek átadásra az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjai.

metcsempehír

Íme, az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjasai!

Három kategóriában kerültek átadásra az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és kö …

Művészet
Kopátsy Sándor aforizmái ihlették a METU új, hallgatói kiállítását

Kopátsy Sándor, Kopp!  - Aforizmák című kötete a 2021-ben a Pallas Athéné Könyvkiadó által kiadott életműsorozat ötödik, különleges darabja...

uj-kopp-hir_

Kopátsy Sándor aforizmái ihlették a METU új, hallgatói kiállítását

Kopátsy Sándor, Kopp!  - Aforizmák című kö …

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...